A hársak felett az ég - Theresa Révay

Részlet a könyvből:
"Hazudni csak mesterfokon érdemes. Az ember vagy profi módon űzi a hazugságot, vagy belebukik. JL JL Amikor Xénia Fjodorovna életében először hazudott a lányának, egyenesen belenézett Natasa szemébe, és kezét kezében tartva, nyugodt, de határozott hangon közölte vele, hogy édesapja szívrohamban meghalt. Natasa elfehéredett. Xénia a Luxembourg-kertre nyíló tágas szalonban, ahol lánya a vállának dőlve zokogott, még mindig orrában érezte férje vérének szagát - a vér összefröcskölte a szőnyeget meg a falakat, most is látni lehet a nyomokat.
Micsoda igazságtalanság, gondolta, miközben érezte, lánya törékeny testét szinte átjárja a remegés. Négy hosszú évet töltöttek távol egymástól, most már igazán itt lett volna az öröm ideje. Amikor a német csapatok megszállták Franciaországot, Xénia azt hitte, Natasa vidéken nagyobb biztonságban lesz, mint Párizsban, így húgára bízta, aki akkoriban Nizza környékén talált menedéket. Xénia sokszor úgy érezte, egy örökkévalóság telt el azóta. Most pedig ahelyett, hogy átadnák magukat a boldogságnak, újabb rossz hírrel szomorítja a gyereket. Natasa imádta Gábrielt, aki szeretetteljes és odaadó apa volt. Hogyan is vallhatná be neki az igazat ? Xénia egyszeriben újra maga előtt látta a jelenetet: két hónapja se volt, Párizs örömmámorban úszott, a harangok zúgtak-kongtak a napfényben, a felszabadított főváros lázasan ünnepelt, Gábriel Vaudoyer pedig felesége homlokához szorította a revolver csövét, és azt követelte, vallja be, hogy mindig is másik férfit szeretett."